Az első középiskolai éveim óta, de legfőképpen az elmúlt egyetemi éveimben, ha az előadó, a tanár, a tanárnő, stb. megkérdezte "van-e kérdés?", én leginkább "óvatosan" és "öntudatosan" megjegyeztem, hogy "még nincs". Akkor is, ha lett volna éppen, esetleg sőt. Sem a többiek idejét és kedvét, sem az előadó/tanár/tanárnő/stb. alkalmait és energiáit nem kívántam (volna) csökkenteni a magam ilyenolyan módján. Vélemén. Hova tűnnek a kérdések, amikor az ember iskolássá válik?
Van-e kérdés?
