"- Na jó! Mondanék neked egy-két dolgot, Suzy, és ha szót fogadnál mindent megkaphatnál, amit csak akarsz! De egy frászt fogsz te szót fogadni! Senki se fogad szót, és mire a maga kárán megtanulja a leckét, már késő. Talán így is van jól, ki tudja.
- Szót fogok fogadni.
- Ezt csak úgy mondod! Hallgass rám, Suzy! Abból még senkinek se lett baja, ha befogta a száját. Ha visszagondolsz, mikor és miért kerültél zűrbe, rá fogsz jönni, mind abból származott, hogy pofáztál!
- Ez igaz - mondta Suzy. - Úgy látszik, nem tudom idejében abbahagyni.
- Ezt is úgy kell megtanulni, mint minden egyebet: gyakorlatban. Aztán itt a másik dolog. Te is meg én is mindenről egyből kimondjuk a véleményünket. A mienket? Egy fenét! Hát van nekünk véleményünk? Mi csak azt szajkózzuk, amit itt vagy ott felcsíptünk vagy a moziban láttunk. Attól félünk, elszalasztunk valamit, hogy elmegy a busz az orrunk előtt. Ez hát a második szabály: hagyd a francba a véleményeket, mert igazában úgy sincs semmiről véleményed.
- Látom, meg is számozta a tanulnivalókat - jegyezte meg Suzy.
- Akár könyvet is írhatnék róluk! "Neked is sikerülhet" lehetne a címe. Következik a harmadik számú szabály. Az emberek többsége képtelen a másikra figyelni. Pedig milyen gyerekjáték! Hisz amig figyelsz, egyebet nem kell csinálnod. És amellett érdekes is. Ha valaki olyasmiről beszél, ami érdekel, ne rejtsd véka alá. De inkább azon próbálj töprengeni, amire ő gondol, mint azon, hogy mit pofázz vissza neki!
- Az elevenemre tapintott, az fix - mondta halkan Suzy.
- Na már csak egy dolog van hátra, de ez mind közt a legnehezebb, azazhogy a legkönnyebb.
- Ennek mi a száma?
- Már nem tudom, hánynál tartottam. Sose igyekezz megjátszani, hogy az vagy, ami nem vagy, és hogy olyat tudsz, amit nem tudsz, mert előbb-utóbb úgyis fenékre ülsz vele. És ehhez tartozik még valami, mindegy, hogy hányas számú: még soha senki nem sértődött meg azért, hogy kérdeztek tőle valamit. Például ha Doki valami olyant mond, amiről nem tudod, mit jelent, kérdezd meg tőle! Szebbet nem is tehetsz senkivel, mint hogy hagyod, hogy segítsen neked.
Suzy némán ült, a kezét nézegette.
- Milyen szép a körmöd! - mondta Fauna. - Hogy tudod így rendben tartani?
- Nagyon könnyen - mondta Suzy. - Nagymama tanított rá. Akárhányszor megmosom a kezem, egy kifacsart citrom héjával megdörzsölöm a körmöm. Aztán egy kis púdert szórok a tenyerembe, kifényesítem vele, a bőrt meg letolom egy citrommaggal.
- No látod, hogy igazam volt? - kérdezte Fauna.
- Miben?
- Csak kérdeztem tőled valamit.
Suzy elpirult.
- Hát bekaptam a horgot, az biztos.
- Nem kaptál be semmiféle horgot. Tényleg tudni akartam. És az a legjobb, ha akkor kérdezel, amikor tényleg tudni akarsz valamit.
- Kösz - mondta Suzy. - Maga csuda kitanult nő. És gondolja, hogy eztén mind meg tudom tanulni?
- Igen, ha néhány dolgot jól az agyadba vésel. Először: te Suzy vagy, senki más, csak Suzy. Aztán, hogy Suzy egy princ teremtés, gyöngyszem, nincs nála különb a világon. Nem baj, ha olykor-olykor el is mondogatod magadban. S ha már jól az agyadba vésted, gondolj arra is, hogy ez a Suzy mennyi mindent nem tud. Az egyetlen mód, hogy tanuljon valamit, ha nézelődik, olvas és kérdez. Az emberek zöme csak önmagát csodálja, ezért van az életben annyi tülekedés-dulakodás.
- És mi a negyedik tudnivaló? - kérdezte Suzy.
- No lám! - mondta Fauna. - Büszke vagyok rád! Figyeltél. A negyedik az, hogy gondolkodnod kell egy kicsit. Mert Suzy senkit nem érdekel különösebben, fütyülnek rá. Az emberek annyira el vannak foglalva önmagukkal, hogy nem könnyű rávenni őket, foglalkozzanak egy kicsit Suzyval is. De van két-három jól bevált módja annak, hogy fölkeltsd az emberek figyelmét. Például, ha beszélsz róluk. Ha valami rendes, jó vagy szép dolgot látsz tőlük, mondd meg nekik. De persze ne csak hízelgésből. Aztán tanuld meg, hogy ne balhézz össze senkivel, ha nem muszáj. Te magad sose kezdj balhézni, és ha valaki rákezdi, várd ki, igazából svungot vesz-e, mielőtt te is beszállnál. Nincs a világon jobb módja a védekezésnek, mint ha behúzod a karmaidat. Ha pedig már sikerült fölhívnod magadra az emberek figylmét, első dolguk az lesz, hogy tenni akarnak majd érted valamit. HAgyd, hogy tegyenek. Ne hordd fönn az orrod, ne mondd, hogy nem vagy rájuk szorulva, vagy nem akarod, hogy tegyenek érted valamit. Ez olyan, mintha fenékbe rúgnád őket. Az emberek akkor a legboldogabbak, ha adhatnak valamit, amire szükséged van, és aminek örülsz. Ez nem humbug. Bevált módszer. Próbáld ki.
- Gondolja, hogy Doki is bukik az ilyesmire?
- Csak próbáld ki.
- Fauna - kérdezte Suzy -, maga nem volt soha férjnél?
- Nem.
- Hogy lehet az?
- Mire megtanultam mindazt, amit most elmondtam neked, már késő volt - mosolygott Fauna.
- Maga egy angyal - mondta Suzy.
- No nézd csak! Egészen ellágyultam. Szeretném, ha elfogadnád ajándékba azokat a nyesteket.
- Egy fr...
- Ki ne mondd!
- Jaj, dehogy mondom! Hát akkor köszönöm szépen! Nem írná le nekem, amiket elmondott, hogy bemagolhassam?
- Dehogynem. És ide figyelj, Suzy! Ma este, mielőtt kimondanál valamit, előbb mondd el magadban, olyan lepucolom-formán.
- A káromkodásra gondol?
- Arra is, meg tudod... annyi minden van, amit nem mondanánk ki, ha előbb meggondolnánk. Fene sok minden van, amiről azt hisszük, társalgás, pedig csak szócséplés. No, azt hiszem, végeztünk is.
- Meghálálhatnám valamivel, Fauna?
- Igen. Mondd szépen utánam: "Suzy vagyok, és senki más."
- Suzy vagyok, és senki más.
- "Gyöngyszem vagyok."
- Gyöngyszem vagyok.
- "Nincs nálam különb az egész világon."
- Nincs nálam... az istenit neki, Fauna, a végén még vörös lesz a szemem!
- Annál szebb lesz - felelte Fauna.
Hét órakor Doki nyitott ingben, nyakkendő nélkül, bőrkabátban, katonanadrágban csöngetett be a Mackós Lobogóba. Ránézett Suzyra, és azt mondta:
- Még telefonálnom kell egyet! Ugye, nem haragszik?
És rohant vissza a laborba.
Tíz perc múlva újból megjelent. Vasalt nadrág, tweedkabát és nyakkendő volt rajta, amit már évek óta [nem? - R.A.] hordott.
Fauna látta, ahogy ott áll a verandán, a lámpa alatt.
- Szivikém! - fordult Suzy felé. - Az első menetet pontozással megnyerted!"
(John Steinbeck: Szerelem csütörtök - (Vámosi Pál fordítása) Európa Könyvkiadó, Budapest, 1966 (eredeti mű: John Steinbeck: Sweet Thursday - Bantam Books, New York, 1956) - részlet)
