A mienk egy "következmények nélküli család".
Azért is, mert a szüleink többé-kevésbé "következmények nélküli család"-szerű (")nevelésben(") nőttek fel.
Ugye, rémlik, hogy én is már nem egyszer szurkoltam, hogy ha hazaérek innen-onnan, történjen valami? Feddjenek meg, "szúrjanak le", örüljenek, ... mindegy. Ám általában mire elérkezett volna maga az alkalom az ilyesmire akkor, "láthatólag" el is párolgott - vagy az én efféle akkori "ábrjándjaim" voltak illúziók.
Nem, nem nézzük egymást "levegőnek", csupán kb. "tojunk egymásra" és egymás egyebeire, kivéve, ha más a pillanatnyi érdekünk, Ugye.
"Úgyis történik valami [valahogy, stb.], vagy nem" - valami ilyes hozzáállást észlelek én a családunkban.
Ahogy Moldova György is megírta a hazai hozzáállást valamikor "Adolf Hitler titkos látogatása Magyarországon" történetében:
"Nem, nem, soha!
Igen, igen, mindig!
Világ proletárjai, egyesüljetek!
Világ proletárjai, engem hagyjatok békén!"
Hm.
Szóval, egy "következmények nélküli család" a mi családunk. Ami önmagában nem feltétlenül "rossz", persze. Csak egy(ik?)fajta módjával ... kicsit kellemetlen.
A "valahogy csak lesz, mert még sosem volt, hogy ne' lett volna valahogy" hozzáállás minden ezoterikus és vallásos mű "pozitív lényege" is, közben.
De a "negatív" erejét-hatását-létét-stb. "megtapasztalni"... természetesen nem "túl" kellemes, úgymond.
A "nekem mindegy, csak én végre jól érezzem magam, csak én legyek végre az, aki... mittoménmicsudás...de akkor is, sőt! ... na... vagy mi... hát nem de na ugye hogy...!?!?..." ... hát, "ős patkány" terjesztette "kórok" egyike, talán.
Ebből a "jaj, de akkor is, nekem mindegy, bár nekem nem mindegy, de akkor is, jaj" körből legalábbis többé-kevésbé kinőnöm az én nevelkedésem, azt hiszem.
