Nem értem, hogy nem értem.
A pszichológusok kutatásaik során már évekkel ezelőtt is rájöttek, hogy a közösségen belüli önzetlenség segít hosszú távon segít fenntartani a közösséget, illetve annak tagjait. Az önzés hosszú távon egy közösségben nem kifizetődő. Az önzés ugyanakkor közösségen kívül ugyancsak ésszerű létfenntartási mód.
A félig furcsa az, hogy az immár több mint 7 milliárd ember "civilizált" "többségében" "pragmatikusan" úgy gondolja - és "praktikusan" úgy nevelődik -, hogy csak a többiek vannak valójában közösségben, persze vele is (ami a számára következő hasznokat illeti, legalábbis).
Ilyen a fizetési tábla is.
Akurvaéletbe, az a másik miért keres jóval többet, miért van magasabb fizetési osztályban, csak azért, mert esetleg többet tud, többet tett, nagyobb hatékonysággal, több másoknak is jó haszonnal, hosszabb ideje, ráadásul magasabbra jutott ezalatt?
Akurvaéletbe, miért vannak ilyen közel egymáshoz ezek a fizetési szintek:? Miért keresek én olyan kevéssel többet, mint az "alattam" levő(k)?
A "trafikmutyi" is ilyen.
Miért is nincs MINDENKINEK trafikja és miért is nem dől MINDENKINEK a pénz a saját trafikjából?
Én vagyok a hülye, hogy a trafikomban hétvégén-és-munkaszünetinapon-és-szabadnapon-és-ünnepnapon-és-éjszaka is árusítok alkoholt, vagy azok a hülyék, akik olyankor is szeretnek "jól lenni" az alkoholtól ("is")?
A "szabad piac" már elvétve létezik a Földön. Egy időben létezett. Elment az ember a közeli piacra, ott volt egy/néhány/több/sok/stb. ismerős, szerinte és általa megbízhatónak ismert-tudott árus, akivel lehetett beszélgetni, "ellenni" és üzletelni is. És jé, megesett, valóban, hogy minden annyiba került, amennyiért megvették. Vagy lehetett alkudni a portékán és az árán, vagy meg lehetett beszélni, hogy a maradék pénzt másnap vagy mikor pótolja be az ember az árusnak, vagy hogy az árus mikor hozza-adja a kedves vevőjének a kért-kívánt árut. Satöbbisígytova.
Most az van, hogy vagy megveszi az ember annyiért, vagy mehet máshová, vagy maradhat otthon, vagy lophatja is, bár azért esélyes, hogy lecsukják. Az "alku"-ból "árengedmény" lett. Olyan, hogy "holnap/hétvégén/stb. hozom a maradékot", elvétve, ha akad, az is furcsálhatós, ha és egyáltalán.
Most már nem - mondjuk - "Mariskának" hívják az árust, hanem - például - "Auchan"-nak. És - maradva az "Auchan" példánál a könnyebbség kedvéért - "Auchan"-nal nem lehet beszélni, legalábbis nem úgy, "mint férfi a férfival", "ember az emberrel", "üzletfél az üzletféllel", "partner a partnerrel", "szemtől szembe", "időszerűen", "épp", "egyénileg". Nem lehet "Auchan"-nal megbeszélni semmit, sem éppen, sem aktuálisan, sem időszerűen, csak akkor, ha eleve úgy és azt akar megbeszélni vele az ember, ami "Auchan"-nak minden addiginál (is) jobb, esetleg sőt, nagyonrövid, rövid, közép, hosszú és kitudjamilyenhosszú távon legalább.
És a piacon sem "Mariska" van, hanem "Kubelkád Károly egyéni-családi-társas-gazda-cég-vállalkozó-káeftébétéerté-szövetkezet-egyesülés-titudjátok-engemnemérdekel-csakvalamitkikellbiggyeszteni-állítólag-naésaztán-ezvan-tököm-faszom-anyád-apád-idejöjjön-különben-haggyállógvahúzzafenébe-na-hát-holapénz-holaszabadság-hocinesze-édeskedveskiacsudamár". "Aki" ugyanúgy, mint "Auchan", a saját hasznára hajt, akkor is, ha épp nem úgy néz ki-épp nem úgy tűnik, valahogy, naháthogy.
Tisztelet a ritka(?) kivételnek.
