Néhány perce eszembe juttatták, hogyan kerültem "ki" az egyik egyetemi karról. A magam részéről, a saját tudomásom szerint, mondhatnám, hogy nem tudták, hogyan maradjak ott bent tovább. Akkor derült ki, hogy nyugodtan mehetnék tovább ott és akkor, amikor kiderült, hogy nem mehetek tovább ott és akkor. Amolyan "ez így ebben a formában nem igaz" mese. Egy egész félév két felét végig"dolgozták" (az idézőjel egészen szándékos részemről mostan, üf), ami az én ügyemet illeti, a hivatalaikban. Aztán utólag rámpirítottak, hogy miért is nem csináltam - azt, amiről egészen eladdig nem bírták megmondani, hogy egyáltalán csinálhatom-e, csinálhatnám-e. Nyugodtan mehettem volna tovább, és a következő tanévben diplomázhattam volna, és mehettem volna ahová csak bírhattam volna, onnan, "el". Egy normával, némi plusz bevétellel és egy diplomással több lett volna hamarosan. És aztán talán a mesterképzést is elvégezhettem volna. Rendesen, szépen, jól. Ami, ugyebár, már csak két éves (az alapképzés három évéhez képest). Nem érte volna meg nekik, úgy tűnik. Hát. Vanezígyugyebár. A hivatalok malmai lassan őr*lnek. (... de biztosan ...)